Németh Antal

Németh Antal Budapesten született 1903. május 19-én.

Gimnazistaként a magyar avantgárd legfontosabb szellemi műhelyéhez, Kassák Lajos köréhez csatlakozott. Nemcsak képzőművészekkel – Derkovits Gyulával, Uitz Bélával – került kapcsolatba, hanem az aktivizmus színházi teoretikusával, Mácza János drámaíróval és rendezővel is. Mácza bátorítására Németh Antal a Vígszínház kiváló színművészének, Góth Sándornak lett a tanítványa.

Németh Antal a Pázmány Péter Tudományegyetemen esztétikát, irodalmat és pszichológiát hallgatott. Egyetemi tandíját hírlapírói tevékenységéből fizette. Írásai a Magyarság című lapban jelentek meg, ám 1928-ban Milotay István főszerkesztő elbocsátotta kritikáinak „renitens szellemisége” miatt.

Németh Antal pályáját meghatározták az 1927 és 1929 között Berlinben és Weimarban töltött hónapok. A berlini egyetem színháztudományi tanszékén megírta A színjáték esztétikájának vázlata című doktori értekezését, s a német fővárosban olyan színházi előadásokat látott, melyek kialakították rendezői formanyelvét. Németh Antal elsősorban Max Reinhardt, Leopold Jessner, Karlheinz Martin, Tajrov, Vahtangov és Jevreinov előadásaiért lelkesedett.

Szerkesztésében jelent meg 1930-ban a Színészeti lexikon, melynek előszavában Németh Antal kiemelte, hogy a vállalkozás megelőzi a „nagy nyugati nemzeteket”, mert „elsőnek foglalja össze a teátrális művészetek egyetemét”.

Németh Antal 1928-ban rendezőként és fordítóként bekapcsolódott az Országos Kamara Színház munkájába. Foglalkoztatta a színpadi kép megújításának lehetősége; egyik alapítója lett 1928-ban a Színpadművészeti Stúdiónak. Később Jaschik Álmos iparművészeti iskolájában tanított díszlettörténetet és díszlettervezést.

Németh Antalt 1929-ben a Szegedi Városi Színház szerződtette. A második évadtól kezdve dramaturg-főrendezőként működött a társulatban, s 1931-ig több mint ötven előadást rendezett az alföldi városban.

Németh Antal 1931-ben állami ösztöndíjjal francia és német előadásokat látogatott. Münchenben színháztudományi előadásokat tartott. Elkészítette hét Goethe-dráma szcenikai és rendezői tervét, s ezt Németország több városában kiállításon mutatta be.

Az ember tragédiája a színpadon című monográfiája, a magyar színháztörténeti irodalom kiemelkedő alkotása 1933-ban jelent meg. Németh Antal először a Budai Színkörben rendezte meg Madách Imre drámai költeményét 1934-ben. A sikeres bemutatót a Király Színházban is játszották.

Németh Antal 1934 őszén részt vett az Olasz Tudományos Akadémia római színházi világkongresszusán. Német és olasz nyelvű előadásait hallva Herczeg Ferenc író és Gerevich Tibor művészettörténész felhívta Hóman Bálint kultuszminiszter figyelmét a fiatal rendezőre.

A fiatal rendező Németh László ajánlásával 1935 májusában – dramaturg–főrendezői munkakörben – a Magyar Rádió drámai osztályának élére került. Rövidesen magántanárrá nevezték ki a debreceni Tisza István Tudományegyetemen, ahol színháztudományi előadásokat tartott.

Németh Antal 1935 májusában bizalmas utasítást kapott a Nemzeti Színház átszervezésére. Az előkészítő megbeszélések a Magyar Rádió épületében folytak. 1935. június elején elterjedt a hír, hogy Hóman Bálint kultuszminiszter Németh Antalt nevezi ki a Nemzeti Színház új igazgatójának. Ez hivatalosan 1935. június 28-án meg is történt.

Németh Antal 1935 nyarán a Nemzeti Színházban óriási lendülettel látott munkához. Rendbe tetette az épületet, új színpadtechnikai berendezéseket vásárolt, igyekezett úrrá lenni a gazdasági nehézségeken, új műsortervet állított össze; s megtette a legkényesebb lépést: átszervezte a színház együttesét.

A Nemzeti Színház évadnyitó előadásán, 1935. szeptember 28-án Németh Antal különleges produkciót vitt színre, a Missa Solemnist. Az eseményen jelen volt a kormányzó, a főhercegi családok; Serédi bíboros hercegprímás, Innitzer bécsi hercegérsek, Angelo Rotta pápai nuncius, a püspöki kar, a miniszterek és számos külföldi előkelőség.

Németh Antal újrafogalmazta a három nagy klasszikust: a Bánk bánt, Az ember tragédiáját, és a Csongor és Tündét. Művészpályájának egyik legérdekesebb vállalkozásaként 1939-ben megrendezte Az ember tragédiája „kamara-változatát”; kipróbálta, hogy „miképpen lehetséges e csodálatos költői alkotást rendkívül korlátozott színpadi lehetőségek között is lehetőleg minél hűségesebben és illúziót keltően a költőhöz méltóan megszólaltatni”.

Németh Antal azt tartotta a Nemzeti Színház legfontosabb feladatának, hogy az új magyar írógeneráció drámáit bemutassa. Herczeg Ferenc, Zilahy Lajos, Bókay János és Harsányi Zsolt műveit Bajor Gizivel a főszerepben százas sorozatokban játszhatta a Nemzeti Színház. A kortárs irodalom diadala kétségtelenül Márai Sándor első színdarabjának, a Kalandnak háromszázötvenegy előadása, mely bebizonyította, hogy irodalmi értékű színmű is arathat sikert.

Németh Antal Németh László, Hubay Miklós, Illés Endre mellett a kortárs erdélyi szerzőket is színpadra segítette. Minden nehézség ellenére új meg új Tamási Áron-darabokat keresett, de játszották Asztalos István, Kovács Aladár, Nyírő József, Molter Károly színjátékait is.

A német–magyar kulturális csere jegyében német rendezők közreműködésével került színre Goethe Faustja, Schiller Tell Vilmos és Ármány és szerelem című műve. Ezeken kívül Molière-, Ibsen-, és Beaumarchais-művekből állította össze a klasszikus repertoárt a Nemzeti Színház igazgatója. Shakespeare-ciklus is kibontakozott – 1938 és 1940 között; az angol író kilenc darabját tűzték műsorra.

Németh Antal szoros kapcsolatban állt a magyar irodalom vezéregyéniségeivel: Szabó Lőrinccel, Babits Mihállyal, Móricz Zsigmonddal. Szabó Lőrinc és Babits kiváló fordításokkal gazdagították a Nemzeti Színház repertoárját. Móricz Zsigmonddal azonban nem alakult ki gyümölcsöző kapcsolat. Németh Antal később így magyarázta ezt: „Móricz Zsigmond […] konvencionális formában írta színdarabjait, és mindig pénzes sikert várt drámáitól, ugyanakkor pedig olyan mondanivalókat erőszakolt, amelyeket a konvencionális darabok közönsége nem volt hajlandó elfogadni.”

Németh Antal 1944. február elsején ünnepélyes keretek között megnyitotta az Országos Magyar Királyi Színházvezető- és Rendezőképző Akadémiát. A Nemzeti Színház igazgatója ezt mondta az akadémia céljairól: „A magyarságnak a háború utánra kulturális feladatai is vannak a rommá lett Európában. Ez az intézmény egyik bástyája akar lenni a ránk váró úttörő munkának, s ezért sok felelősség hárul a tanárokra és hallgatókra.

Németh Antal a német hadsereg bevonulásától, 1944. március 19-étől kezdve foglalkozott a lemondás gondolatával. Úgy vélte azonban, ha a helyén marad, többet tehet a társulat üldözött színészeiért, s megakadályozhatja, hogy a színház felszerelését Németországba hurcolják. Állásából 1944. július végén felmentették.

A második világháború után lefolytatott igazoló bizottsági eljárások Németh Antalt nem találták háborús bűnösnek, színházi szerződést mégsem kapott. 1945-től 1956-ig nem rendezhetett egyetlen magyarországi színházban sem.

Az állásaitól megfosztott Németh Antal sok mindennel próbálkozott. Lelkes tanítványaival színiiskolát nyitott, cikkeket, tanulmányokat írt a Vigíliába, a Népművészeti Intézetben báboktatóként dolgozott. Amikor feleségét, Peéry Piri színésznőt nyugdíjazták, reménytelenné vált helyzetük: értékeik eladásából tartották fenn magukat.

Az első, egy évre szóló rendezői szerződését Zách Jánostól, a kaposvári színház igazgatójától kapta 1956-ban. Ezt követően Kecskeméten és Pécsett dolgozott. 1956 és 1964 között negyven előadást rendezett vidéken – Budapesten mindössze egyet. Ő szcenírozta Honegger Johanna a máglyán című oratóriumát 1958-ban az Erkel Színházban. 1964-ben pécsi szerződését felbontották.

Életének utolsó három esztendejében az Országos Széchényi Könyvtárban kapott munkát: a Nemzeti Színház iratait és saját működésének dokumentumait rendszerezte.

Váratlanul tört rá a betegség, s néhány hónap alatt végzett vele. Hatvanöt éves korában, 1968. október 28-án hunyt el Budapesten.