|
- Hol indult a pályád? Melyik színházban kezdted a szakmát?
- Az építőiparban dolgoztam szállítási előadóként, majd csődbe ment a cég. Aznap, amikor felmondtak nekem, elolvastam egy napi horoszkópot, amelyben azt írták, hogy „mától kezdve azzal foglalkozik, ami érdekli, amit nagyon szeretne.” Mivel gimnazista koromban tagja voltam az iskolai színjátszó csoportnak, majd később egy amatőr színjátszó körben játszottam, fogtam magam és bementem a veszprémi színházba és megkérdeztem, hogy milyen állásajánlatuk van. Súgóra volt szükségük, felvettek.
- Igen. Horváth Kati, a súgónő elmondott néhány dolgot, hogy mire figyeljek. Az első darabom egy mesedarab volt, gyakorlat közben tanultam meg a szakmát.
- Emlékszel az első próbádra?
- Biztos nagyon izgultam, de ez máig megmaradt. Minden új darab olyan, mintha újra kezdeném. Minden darab más, hiába ugyanazok a színészek, nekem mindig az az érzésem, mintha elölről kezdeném. Nyár végén mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy tudom én még ezt? (nevet)
- Talán ettől marad meg számodra a szakma izgalma, nem?
- A súgó nem unhatja a munkáját, hisz akkor nem tudja tenni a dolgát.
- Vannak kedvenc műfajaid? Modern vagy klasszikus? Milyen darabokat, szövegeket kedvelsz?
- Nekem tulajdonképpen mindegy, egy dolgot nem bírok: a bohózatot. Valahogy nem érzem a humorát, a ritmusát. Ezen kívül minden műfajt szeretek, a zenés daraboktól elkezdve a tragédiákig. Szeretem, ha olyan mondatok vannak egy darabban, amihez érdemes ragaszkodni.
- Ha te választasz, mi alapján ülsz be egy darabra?
- Én - amikor ráérek - azt nézem meg, ami éppen megy. (nevet). Színész vagy rendező alapján választok, vagy a darabra vagyok kíváncsi.
- Veszprémben kezdted a pályád. Mennyi ideig voltál ott?
- Két évadot. Az első darabom egy mesedarab volt, aztán Caragiale Farsangjában dolgoztam, amit a neves román rendező, Dan Micu rendezett. Játszott benne Rajhona Ádám, Trokán Péter és Esztergályos Cili, ez már mélyvíz volt a javából. Tőlük sokat tanultam. Érdekes, hogy a második évben Alföldi Robiék voltak ott gyakorlaton, a Bűn és bűnhődést csinálták. Murányi Tünde játszotta Szonyát, Robi volt Raszkolnyikov. Akkor voltak negyedévesek. Együtt kezdtük a szakmát. (nevet)
- Miért jöttél el Veszprémből?
- Mert mindenki elment. Igazgatóváltás volt, magánéleti problémáim is voltak, szerettem volna eljönni. Akkor láttam a tévében, hogy Cserhalmi csinál egy színházat a Városligetben Balikó Tamással. Megkerestem őket. Sajnos nem tartott sokáig, fél évig dolgoztunk csak együtt a Globe Színházban.
- Akkor is szerencsés ember vagy, jó dolgok találtak meg.
- Igen, Ács János rendező barátom szokta mondani, hogy szerencsés vagyok és elkényeztet az élet, csak én nem veszem észre. De valóban, mindig jó színészekkel dolgozhattam. Sajnos, Cserhalmiékkal csak néhány telt házas előadásunk volt, pedig olyan jó színészeink voltak, mint Udvaros Dorottya, Gálffi Laci vagy Papp Vera.
- Cserhalmin keresztül ismerkedtem meg Funtek Fricivel, akinek a felesége francia színésznő volt. Őt hordtam Ságodi Gabihoz beszédórákra. Aztán csinált egy darabot Frici, amit a felesége írt és egy olyan nőt játszott benne, aki négy nyelven beszél, úgy próbálja magát eladni. Meg akartuk tanítani többfajta akcentusra, rengeteg időt töltöttem vele, beszélgettünk, hogy minél jobban menjen neki a nyelv. Az egy nagyon érdekes és jó időszak volt. Dorine rendkívül szórakoztató csaj volt egyébként. Aztán hívtak az Arany János Színházhoz, ahol a János vitéz bemutatója előtt 3 héttel lebetegedett minden súgó.
- Ott mennyi időt töltöttél?
- Két évig volt még Arany János Színház, de utána is maradtam az épületben, a Székely Gábor, majd Mártha Pista vezette Új Színházban. Összesen kilenc évig voltam a Paulay utcában, amíg nem hívtak a Nemzetibe. Nagyon szép évek voltak.
- Ha vége van a próbának, délután inkább itt maradsz, vagy szeretsz kikapcsolni, és elmész?
- Elmegyek. Nem szeretem a bezártságot és elég sokat ülök egy helyben. Sokszor jóval több, mint nyolc órát.
- Például biciklizek, bringával járok általában. Szeretek zenét hallgatni és délután találkozom a párommal és a barátaimmal, mivel az este a színházé. Főzök, piacra járok, de szórakoztatnak a hétköznapi dolgok is.
- Biciklitúrára is jársz? Mekkora ez a szerelem nálad?
- Két éve tanultam meg biciklizni. (nevet). Akkor kaptam egy biciklit a páromtól, majd egész nyáron túrázgattunk. Jövőre tervezünk hosszabb túrákat is, megkerüljük a Balatont vagy a Fertő tavat.
- Barátságok alakultak közted és színészek között?
- Én tulajdonképpen mindenkivel jóban vagyok. Aki ilyen pozícióban dolgozik, mint én - vagyis az a dolga, hogy segítse a színészek munkáját - azok közül szerintem mindenki próbál normális kapcsolatot kialakítani a színészekkel, mert segíteni hűvös, rideg viszonyban nem lehet. Segíteni csak „szívesen” lehet. Az igazi barátság nagyon ritka, de azért van néhány ember, aki igen közel áll hozzám. Általában pedig azokkal mindig szorosabb a kapcsolatom, akikkel éppen dolgozom.
- Most az Orfeusz alászáll című darabot próbálod Udvaros Dorottyával. Előfordul, hogy külön is próbáltok vele?
- Persze. De ez nem egyedi eset egy ilyen nagy szerepnél.
- Ha rossz napod van, otthon tudod hagyni a „ballábadat?”
- Nem. Kénytelenek ezt elnézni nekem a többiek is, hiszen emberek vagyunk. (nevet). Van olyan, hogy összezördülünk valakivel, de ki kell békülni és kész. Ez csapatmunka.
- Vannak kedvenc darabjaid?
- A Tartuffe-öt nagyon szeretem, jó a nyelvezete, Parti Nagy Lajos zseniálisan magyarította át Molière szövegét, Alföldi szellemesen és frissen rendezte meg, és a színészek is nagyon virtuóz módon játszanak.
- Te látod az előadást, amelyekben súgsz? Vagy ez ritka?
- A Tartuffe-öt látom, mert a nézőtéren ülök, és kör alakú a nézőtér. Sok esetben nagy probléma a súgónak, hogy ma már nagyon fontos a díszlet és a „képzőművészet” a színházban, és ritkán gondolnak a díszlettervezők arra, hogy hol fog ülni a súgó. A színészek is emberek, és bár tökéletesen megtanulják a szöveget, fél év múlva, vagy a nyolcvanadik előadáson történhet valami, és elfelejtik. Ha nem látom őket, csak a fülemre kell hagyatkoznom.
- Hálás feladat a nézőtéren ülni súgóként?
- Hát, ha nem kell súgni, akkor hálás. (nevet). Egyébként nem az. Szegeden, amikor a Csárdáskirálynőt csináltuk Robival, a próbákon mindig a nézőtéren ültem, a színészek is megszokták és kérték, hogy maradjak ott az előadáson is. Nagyon féltem, hogy mi lesz, ha súgni kell. Az első sortól, ahol ültem, vagy 20 méterre kezdődött a színpad, onnan csak üvölteni lehetett volna. Halálra izgultam magam a bemutatón, hiszen négyezer ember ült mögöttem. De nem kellett súgnom...
- Hagyják neked általában, hogy te döntsd el, honnan súgsz?
- Igen, a színészekkel együtt kitalálom, majd megnézzük az ügyelővel, hogy honnan lehet súgni. De előfordult olyan is, hogy miattam kivágtak egy díszletet.
- Rögtön az első darabban, amiben súgtam, még Veszprémben. Hullan Zsuzsi egy kövér egeret játszott Schwajda György Nincs többé iskola című mesedarabjában, és előadás közben elszakadt a bokaszalagja. Elvitték kórházba, mi vártuk, hogy mi lesz, aztán valakinek eszébe jutott, hogy én tudom a szövegét. A második felvonást már én játszottam. Volt aznap még egy előadás, bejött az igazgató, és megkérdezte a színészeket, hogy vállalják-e úgy a második előadást, hogy én játszom Zsuzsi szerepét. Mondták, hogy igen, onnantól kezdve, amíg Zsuzsinak nem gyógyult meg a lába, én játszottam a kövér egeret.
- Jó is volt, meg rossz is, nagyon izgultam. Persze a beugrásnál az izgalom meg a stressz sok mindent elvitt, kellett benne táncolni is, ami tök jól ment. Mint az őrült, táncoltam, nagyon élveztem, és mindenki segített. Aztán egy hét múlva volt a következő előadás. Azalatt kellett megtanulnom a koreográfiát. Az már nem sikerült olyan jól, a szöveget is csomószor elfelejtettem. Azóta viszont teljes mértékben meg tudom érteni a színészeket, ha valamilyen okból nem tudnak bizonyos szövegeket megjegyezni. Volt aztán még egy beugrásom, a Szent Johannában, aminek az elején van egy intéző, aki bejelenti Johannát. Az intéző fiú az óraátállítás miatt elkésett, így én ugrottam be helyette. De már rég nem ugrálok... (nevet).
- Miben hallhatjuk/nem hallhatjuk súgóként a hangodat itt a Nemzetiben?
- A Tartuffe-ben, A parkban, az Oidipuszban, a Hermelinben, az Oresztészben, a Vesztegzárban és most az Orfeusz alászáll-ban. Utána majd a Lear királyban leszek „hallhatatlan”, remélem.
|
|
