|
- Gyerekkorodban rendszeresen jártál színházba?
- Színházba és operába is jártunk. A szüleim nagyon igényes emberek, akik mindent megmutattak nekünk. Tízféle sportot kipróbáltam, hegedültem, brácsáztam, néptáncoltam, hittanra járattak, mindent megmutattak a világból, hogy ki tudjam választani, engem mi érdekel igazán. A Toldy Gimnáziumban fantasztikus magyar tanáraim voltak, akikkel minden héten megnéztünk egy-egy darabot.
- Mi volt az első könyv, darab, ami megfogott?
- Elég korán megtanultam olvasni, de aztán elfelejtettem egy nyár alatt, így újra meg kellett tanulnom. Az összes indiános könyvet imádtam. Szerettem a Két Lottit is, és az Egri csillagokat. Olvasással telt a gyerekkorom, és szinte biztos volt, hogy irodalommal, vagy zenével fogok foglalkozni.
- Volt tehetséged a zenéhez?
- Elég jól hegedültem, és vittek versenyekre is, egészen addig, amíg tizenkét éves lettem, és elkezdtem izgulni. Rájöttem arra, hogy nem természetes állapot, amikor a színpadon játszol, és az emberek hallgatják a játékodat. Ennek egyenes következménye lett, hogy vége szakadt a pályafutásomnak. Zenekarban azért játszottam, brácsistaként. Valószínűleg ezért is választottam magamnak háttérmunkát, mert sokkal biztonságosabbnak érzem, ha nem kell kiállni, látványosan szerepelni a közönség előtt, hanem szépen, diszkréten háttérbe húzódhatok.
- Mikor döntötted el, hogy dramaturg lesz belőled?
- Már a gimnáziumban tudtam, hogy az irodalom lesz az én utam. Írtam verseket, és színdarabokat is. A magyar fakultációra együtt jártam Sára Julival, aki azóta filmrendező lett. Ő tudta, hogy nagyon érdekel az irodalom, ezért szólt nekem, hogy a Főiskolán indítanak dramaturg osztályt, ahol nagy írók fognak tanítani. Azért beadtam német szakra is a jelentkezésemet, de szerencsém volt, és rögtön felvettek dramaturg szakra tizennyolc évesen. A zenét sem hagytam abba, a mai napig járok zongorázni. Mit gondolsz, színvonalas Magyarországon a dramaturg oktatás?
- Amikor mi jártunk Főiskolára, nagyon jó volt, talán a legjobb. Osztovits Levente volt az osztályfőnökünk, és Babarczy László. Ez egy kísérleti osztály volt, a rendszerváltás utáni első osztály. Összeszedték az ország legjobb tanárait, és új alapokra helyezték a dramaturg oktatást. Spiró Györgytől kezdve Petrovics Emilig a legjobbaktól tanulhattunk, én Fodor Gézától kaptam a legtöbbet. Nagyon kemény öt év volt ez az életemben.
- Egyértelmű volt, hogy színházi dramaturg lesz belőled?
- Igen. Más nem is került szóba. Elsőként Radnai Annamária mellett dolgoztam gyakornokként a Radnótiban, majd lementem Kecskemétre. Aztán hosszas szabadúszásnak hívott munkanélküliség következett. Ez idő alatt kétszer is felvételiztem a Zeneakadémiára Zenetudományi szakra, de sajnos nem vettek fel. Elkezdtem darabokat fordítani német nyelvről, olaszul, és angolul tanultam.
- Fontos, hogy egy dramaturg sok nyelven beszéljen?
- Fontos, persze. A rendszerváltás utáni generációnak ez a nagy előnye, és ennek köszönhetően ma már teljesen más is a színházak repertoárja. Fontos kortárs drámákat olvasni, és ehhez szükséges az idegen nyelvek ismerete. Ahhoz, hogy találjunk egy jó kortárs német darabot például, el kell olvasni legalább ötvenet.
- Melyik nyelven szeretsz a legjobban olvasni?
- Németül, mert azon a nyelven tudok a legjobban, az angolt lustaságból átpasszolom általában Kingának (Keszthelyi). Nekem nagyon nagy munka lenne a szótárazás. Német darabból rengeteg van, szeretem is őket, bár manapság kicsit hasonlítanak egymásra. Nagyon jó drámaíróik vannak, de futószalagon gyártják őket. Megtanulják a színpadi írást, és egyszerűen ontják a darabokat, viszont nagyon ritka, amikor valaki gondol valamit a világról, a színházról, vagy az emberről, és ezt meg is tudja fogalmazni.
- Kecskemét után hol dolgoztál?
- Szerződésben nem voltam sehol, de az ország különböző pontjain vidéki színházaknál dolgoztam, például Almási-Tóth Andrással, és Lendvai Zolival, Kaposvárott, Nyíregyházán, Miskolcon, Pécsett, Szegeden. Amikor Jordán Tamás lett az igazgató, Duró Győző, Upor László, és Hamvai Kornél kerestek maguk mellé egy fiatalabb kollégát, tartottak egy mini castingot, és felvettek engem. Aztán később Upor László távozott a színháztól, majd Győző is, és akkor jött Kinga. Majd amikor Alföldi Róbert lett az igazgató, Vörös Róbert, a színház művészeti vezetője megismerkedett velem és Kingával, és kaptunk egy lehetőséget, hogy hárman együtt dolgozzunk.
- Te hogyan dolgozol általában?
- A dramaturg munka a leghálátlanabb a világon. Mindenki csak azt látja belőle, hogy te jössz - mész szabadon, ne adj’Isten, naphosszat fekszel a kanapén, hiszen a munka legfontosabb része az olvasás, és azt nem lehet bent a színházban nyugalomban tenni. Ha otthon olvasok, kizárom a külvilágot, becsukom az ajtót, kikapcsolom a telefonomat, mert általában komolytalannak tűnik mások számára, hogy ez a munkám. Ahhoz, hogy olvassál, ahhoz azt is tudni kell, hogy mit kell olvasnod. Tisztában kell lenni vele, hogy az elmúlt öt évben mi volt a színházak repertoárján, A közönséget - amelyik épp a tavalyi évadban megnézett egy darabot valamelyik pesti színházban, nehezebb rávenni arra – még akkor is, ha minden színháznak saját közönsége van – hogy itt nálunk most ugyanazt a darabot nézze meg, egy másik rendezői felfogásban. Az is szempont, hogy milyen nemzetiségű darabok legyenek egy – egy évadban a repertoáron. Figyelünk arra, hogy egyszerre három német klasszikus ne menjen a színházban. Kortárs darabokat folyamatosan kell játszani, olvasni kell a szaklapokban a kritikákat, érdemes böngészni a külföldi színházakat, hogy ki mit játszik, plusz eljárunk külföldi fesztiválokra is, ahol figyelünk. Nagyon sokat olvasunk, és amit arra érdemesnek tartunk, magunk között körbe adjuk.
- Volt egy drámapályázatotok. Kinek az ötlete volt a Tízparancsolatos megbízás?
- A Nemzeti Színháznak nagyon fontos a hagyományok ápolása, a kortárs írók foglalkoztatása, ezért is találtuk ki a tízparancsolatos drámaíró pályázatunkat. Az, hogy nyolc írót fel tudtunk kérni erre, és nyolc írónak volt megbízása, egyedülálló. Kinga olvasott egy olasz darabot, aminek az volt a címe, hogy Tízparancsolat. Odaadta Alföldi Robinak, akinek a mű nem tetszett annyira, viszont eszébe jutott, hogy mi lenne, ha felkérnénk írókat, hogy írjanak saját darabokat a Tízparancsolatból kiindulva. Mindig az ötletből jön a másik ötlet.
- Te melyik műfajt kedveled leginkább?
- Szeretem a jól megírt vígjátékokat, a nagy sírós szerelmi drámákat, de tulajdonképpen minden műfajban szeretem, ami jó. Egyik kedvenc szerzőm Ödön von Horváth. Mindig úgy készülök egy új darabra, hogy megint jön egy új utazás, beleásom magam, és nagyon élvezem.
- Bent szoktál ülni a próbán?
- Ezt mindig meg szoktam beszélni a rendezővel, hiszen minden rendezőnek más az igénye. Én azt szeretem, ha ő mondja meg, hogy mire van szüksége. Mi hamarabb kezdjük a munkát, mire az olvasópróbához érünk, tulajdonképpen már kidolgoztuk magunkat a rendezővel, felkészültünk a darabból, a korból, amelyben íródott, megcsináltuk a példányt, húzásokat ejtettünk.
- Nehéz húzni?
- Én nagyon szeretek húzni, egyáltalán nem fájdul bele a szívem. Általában az elején bent ülök az elemző próbákon, mert akkor minden problémára tudok reagálni, és kiderül, hogy mire nem gondoltunk, és a színészek mindig érdekes kérdéseket tesznek fel.
- Mi van akkor, ha egy színésznek nem áll a szöveg a szájára? Lehet rajta változtatni?
- Ilyenkor mindig felírom a problémát, és ha élő szerzőről van szó, felhívom a költőt, az írót vagy a fordítót, és megkérem, hogy szállítsa az új verziót. Ha nem ez az eset áll fenn, akkor nekünk kell változtatni a szövegen a rendezővel.
- Általában a költők, írók nyitottak erre?
- Igen, szerintem ebből nem lehet hiúsági kérdést csinálni. Tudomásul kell venni, hogy a színház közösségi műfaj. Együtt kell dolgozni, a végeredmény, a bemutató közösségi munka.
- Említetted, hogy az olvasópróbák elején bent ülsz. Utána mi történik?
- Elhagyom őket, közben csinálom a kiadványokat, a műsorfüzetet, egyéb irodai munkát, és amikor már meg tudnak mutatni egy–egy jelenetet, vagy felvonást, akkor szeretem megnézni azt. Összeülünk a rendezővel, átbeszéljük a dolgokat, majd természetesen a végén visszakapcsolódom, hiszen az utolsó két hét nagyon fontos szakasz. Akkor ott kell ülni, mert akkor derül ki, hogy milyen hosszú lett az előadás, az esetleges húzásokat akkor lehet megejteni, akár zenében, akár táncban, akkor egységében kell látni a dolgot, mi az, ami felesleges, vannak-e arányeltolódások, mi az, ami szándékaink ellenére nem, vagy rosszul valósult meg. Az utolsó két hétben a dramaturg feladata az is, hogy nyugalmat árasszon. Nekem ma már az is szent, hogy nem szabad megsértődni egy színházi próbafolyamat során. Itt nincs idő megsértődni. Ha mindig azzal kell foglalkoznod, hogy nem szabad rákiabálni a kollégára, akkor egy plusz teher van rajtad. Nekem ezt is meg kellett tanulnom, hogy nem nekem szól, ha rám ordít a rendező, csak én ülök közel hozzá.
- Összetett munka ez. Melyik a kedvenc része?
- Melyik nem az? (nevet) Olvasni nagyon szeretek, de be lehet sokallni tőle. Amikor eljön a nyári szünet, szigorúan olvasásmentes hetet szoktam tartani, majd egy kis pihenő után saját kedvtelésre szoktam regényeket olvasni, hogy ne veszítsem el az olvasás örömét.
- Színházba eleget jársz?
- Sokat kell járnia egy dramaturgnak, hiszen nem csak darabokat kell tudnia ajánlani, de színészeket és rendezőket is. Kevés a szabad estém, de azért igyekszem. Külföldre ritkábban jutok el, hiszen az anyagi kérdés.
- Ki a kedvenc íród?
- Thomas Bernhard volt sokáig a kedvenc íróm, de az utóbbi időben elhidegültünk egymástól, mert nagyon szigorú. Egyébként nyitott ember vagyok, bármi jöhet, ami jó.
- Most min dolgozol?
- Most kezdtük el az Úri murit próbálni, amelyben Merényi Anna mellett dolgozom dramaturgként. Nagyon várom a közös munkát Alföldi Róberttel a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című darabban.
|
|
