|
- Győri Laci és te vagy a világosító tár vezetője. Mennyien dolgoztok világosítóként a Nemzeti Színházban?
- Tizenkét világosító van a színházban, és mi vagyunk a fővilágosítók.
- Nálatok is be van osztva, hogy ki dolgozik a Gobbi Hilda Színpadon, ki a Kaszás Attila Teremben, és ki a Nagyszínpadon?
- Nem, mi nem úgy dolgozunk, mint a díszítők. Így legalább nem unják meg az emberek a munkát. Ha mindenki egy darabot világítana, azt megunná egy idő után. Szerintem jobb, ha változatos a munka. Aki az egyik előadáson lent a színpadon dolgozik, vagy fejgépezik, az a másik előadást a fényszabályzón csinálja. Pörögnek az emberek, hogy mindenki csináljon mindent.
- Iskolában tanítják ezt a szakmát?
- A Színház és Filmművészeti Egyetemen van világítástechnikai szak. Három éves a képzés, és levelező. De nem csak szakmai képzés van, hanem tanítanak művészettörténetet, és mindenféléket, tehát elég érdekes tud lenni.
- Minden szakmának megvan a szépsége. A tieteknek mi?
- Például az, hogy itt dolgozhatok a Nemzeti Színházban, Közép - Európa legjobban felszerelt színházában. Emellett szerintem, ha egy–egy szép lámpát meglát az ember, abban sok öröme tud lenni. (mosolyog)
- Ezek szerint téged is beszippantott a színház?
- Persze. ’73-’74 környékén Balatonbogláron láttam egy kaposvári előadást. Akkor döntöttem el, hogy ebben akarok részt venni. Abszolút szerelem volt, első látásra. Befejeztem a középiskolát, elmentem az akkori Nemzeti Színházhoz, egy ismerősöm, Fehér Laci beajánlott, és tulajdonképpen azóta dolgozom színháznál.
- Az nem is volt kérdés számodra, hogy világítással foglalkozol majd a színháznál?
- Villanyszerelő középiskolát végeztem, így adta magát, hogy világosítással foglalkozzak.
- Itt a színháznál ti közvetlen kapcsolatban vagytok a színészekkel?
- Nem igazán. Mi maximum a büfében találkozunk a művészekkel.
- Mikor kezdődik a ti munkátok? Mikor jöttök be egy-egy előadás előtt?
- Mi akkor jövünk, amikor a díszletesek már kész vannak. Utána csinálunk egy nagy sötétet, és úgy kezdünk el világítani. Itt szokták mondogatni, hogy: megjöttek a világosítók, mert sötét van! Ez valóban így szokott lenni.
- Hány lámpát használtok a nagyszínpadon?
- Csak a robotlámpákból van száz darab körülbelül, és van kétszáz – kétszázötven hagyományos lámpánk is. És még van negyven – ötven darab, amelyeket folyamatosan pakolgatunk.
- Ti általában mikor kapcsolódtok be a próbafolyamatba?
- Ha én csinálom az előadást, és nem hoznak vendég világítástervezőt, akkor körülbelül másfél – két héttel a bemutató előtt már folyamatosan nézzük a próbákat. De már az olvasópróbán konzultálunk a rendezővel, hogy van–e valamilyen speciális kérése. Előfordul, hogy éjszaka is bent maradunk, hogy ne zavarjunk mást, és más se zavarjon minket. Akkor alakul ki tulajdonképpen a dolog. Ha megnéz az ember egy összpróbát, a fejében kialakul, hogy mit kéne, hogy kéne, milyen hangulata van a darabnak, és mit kíván meg a dramaturgia.
- Gyakorlatilag az előadáson itt vagytok, és le van írva valahová, hogy melyik jelenetnél melyik lámpának hogy kell állnia? Hogy képzeljük el konkrétan a munkátokat?
- Ezek számítógépen vannak rögzítve, amit úgy hívnak, hogy fényszabályzó. Megjegyzi, hogy melyik lámpa hány fokon játszik, milyen szín van benne, és milyen irányban áll. Ezt a próbák, az éjszakák folyamán megcsináljuk, és elvileg ezek a fényszabályozók olyanok, hogy az ember csak egy gombot nyomogat az előadás alatt. Arra megtörténnek a fényváltások, csak azt pontosan kell nyomogatni.
- Egy valaki itt ül, és nyomogat egy gombot? Ennyi?
- Nem, közben vannak fejgépesek, akik esetleg fent ülnek, ha a színpadon valamit csinálni kell. Egy-egy előadáshoz öt-hat emberre van szükség a nagyszínpadon, és a stúdióban is. A stúdióban például az Orfeuszban négy fejgép van, ami azt jelenti, hogy négy embernek az adott időben ott kell állnia a karzaton, az ötödik ül bent a fényszabályzón, és az ő összehangolt munkájukból lesz az, hogy ahogy forog a lépcső, látszódnak a színészek az előadásban.
- Mennyibe kerül egy előadáshoz csak a fénytechnika? Gondolom, a lámpák időről – időre kiégnek.
- Jelenleg egy évben egyszer szoktunk a robotlámpákban izzót cserélni, ez legutóbb négy millió forintba került. Ezt félévente meg kellene csinálni. Ezek az izzók elöregszenek, nem kiégnek. Elvileg 750 órára vannak tervezve, de van, hogy ezer órát is elmennek, csak akkor már nincs olyan fényük.
- Előfordul, hogy előadás közben kimegy egy lámpa? Nem volt még ebből baleset?
- A Katona József Színházban dolgoztam, ahol a nézők feje fölött voltak a lámpák, és ventilátor hűtötte magát az izzót. Amikor felrobbant a lámpában az izzó, a ventilátor kiverte az üveget a nézőkre, akik kimentek a ruhatárba, és szóltak, hogy ezt ki kellene fizetni. Ki volt égve egyik – másiknak ugyanis a ruhája. Ez itt nem fordulhat elő, mert nincs a nézők feje fölött lámpa.
- Ezek szerint még nem volt arra példa, hogy lámpa miatt állt az előadás?
- Nem, arra még nem volt példa. A Katonában fordult elő az is, hogy a Három nővérben a negyedik felvonást egyetlen lámpa világította végig. Utcalámpa volt felrakva, és az egyszer csak elaludt. Gyorsan kellett cselekedni, így a szabályozós beadott egy csomó fényt, és bár nem ugyanúgy nézett ki, de legalább látszódtak a színészek.
- Említetted a Nemzetit, a Katonát, hol dolgoztál még?
- A Nemzetiben kezdtem, majd másfél év után ott voltam a Katona József Színház nyitásánál. Elég sok színházat építettem már. Amíg a Nemzetiben voltam, átadtuk a Kamara Varietét, akkor lett belőle Játékszín. Onnan mentünk át a Katonába, annak már az építésében is részt vettem, a Katonából mentem a Bárkába, azt is építettük, és utána a Bárkából jöttem ide, amit szintén építettünk. Úgyhogy mindig új színházakba mentem dolgozni.
- Világítás szempontjából itt a Nemzetiben mely darabok azok, amelyek bonyolultabbak?
- A Mester és Margarita korábban elég sűrű előadás volt, elég nehéz is volt összerakni. Maga a beállás is körülményes volt, nagyon sok fényváltás volt benne, és nagyon fontos volt, hogy ezek pontosan történjenek meg. Ugyanilyen a Holdbeli csónakos, ami szintén sok-sok világításon alapul, nagyon pontosan kell állítani, mert épphogy bele-belehajolnak a színészek a fényekbe. Jelenleg még a Lear is ilyen, ami a későbbiekben jobb lesz, csak még nagyon fiatal a darab. Minél többet csinálja az ember, annál jobban megy. Nem lehet téveszteni. Van egy csomó olyan fényváltás, amit észre sem vesznek a nézők. A János vitézben például nagyon sok fényváltás zenére történik, amit szintén nem lehet elrontani, mert az is nagyon látványos. Odalent az Orfeuszban a kapcsolások nagyon fontosak, arra nagyon kell vigyázni.
- Neked nézőként melyik a kedvenc darabod itt?
- Én szinte az összes darabot szeretem, amelyeket világítottam. Még azokat is, amelyekre más azt mondta, hogy rossz. Ha elmegyek egy másik színházba, és ott megnézek valamit, arra tudom azt mondani, hogy tetszik, vagy nem tetszik, de a saját az mindig saját. Ha van egy csúnyább gyerekem, nekem az is szép.
- Balesetveszélyes a ti munkátok?
- Igen. Például megégetheti az embert az áram. Nekem az első egy hónapom után a bal kezemen le akarták vágni az első ujjpercemet, mert megrázott az áram. Széthúztam egy régi csatlakozót, amit abban az időben még fémből csináltak. Nem is tudtam elengedni, hozzáragadtam, és az volt a szerencsém, hogy a kollégám kitépte a falból a csatlakozó másik végét. Az elektromos áram veszélyes játék, de össze lehet vele barátkozni a hosszú évek során. Ez a mi munkánk, és ez vele jár.
|
|
