|
- A Nemzeti Színház óriási épület, hol tároljátok a jelmezeket?
- Van több színházi raktárunk, ahol a már nem használt ruhákat tároljuk, és külön helységeink vannak a játszó ruháknak. A jelmezeket különböző, úgynevezett sztendereken tároljuk. Minden előadásnak külön sztendere van, amelyek mozgathatóak, hogy külön tudjuk hozni – vinni őket. Ezen kívül van egy jelmeztár, ahol mi, öltöztetők tartózkodunk. Tízen dolgozunk a színháznál öltöztetőként.
- Minden nap dolgoztok, vagy darabok szerint vagytok beosztva?
- Darabfüggő, hogy ki, mikor dolgozik. Amikor még tart a próbafolyamat, figyelek rá, hogy melyik öltöztető melyik darabban dolgozik, hogy ne legyen ütközés, és ne forduljon elő, hogy valakinek egyszerre két helyen kelljen lennie. Mindez attól is függ, hogy hány öltöztetőt igényel egy adott előadás.
- Te is öltöztetsz, vagy az öltöztetőtár vezetőjeként a többieket felügyeled?
- Én is öltöztetek. Nemrég lettem tárvezető, de megmaradtak a darabjaim, és új darabokat is bevállalok, mert nem tudnék meglenni öltöztetés nélkül. Nagyon szeretem a munkámat, de jött egy új kihívás, hogy tárvezető legyek, és elvállaltam. A lelkemben azonban megmaradtam öltöztetőnek.
- Egy öltöztető hány darabot tud elvállalni?
- Az átlagos kapacitás hét előadás, de van, akinek tíz előadása is van. Előfordul, hogy a színészek ragaszkodnak egy-egy emberhez, akit megszoktak, ilyenkor van, hogy valaki többet vállal. Ebben a szakmában nagyon fontos a személyes viszony. Néhány színész szeret csak azzal dolgozni, akit már ismer, és megszokott. Ez egy bizalmi állás, hiszen intim helyzetben látjuk a művészeket, és nehéz nekik adott esetben új ember előtt levetkőzniük.
- Hol kezdődik a ti szerepetek? Mikor kapcsolódtok be a próbafolyamatba?
- Az olvasópróbán. Én, mint tárvezető képviselem a jelmeztárat, elolvassuk a példányt, és kiderül, hogy kellenek-e jelzésruhák a próbákhoz. Amennyiben igen, azt mi előkeressük, és bekészítjük próbakezdés előtt.
- Mit takar a „jelzésruha” kifejezés?
- A szövegkönyvben írói utalás jelzi, ha például a művész adott pillanatban felvesz egy kalapot, vagy a zsebében fog valamit behozni a színpadra. Ilyenkor tudjuk, hogy az adott jelenetre egy kalapot vagy kabátot be kell készítenünk, hogy kéznél legyen, hogy a művész megszokja, és rögzüljön neki a mozdulat a próbafolyamat során.
- Egy–egy előadásra hogyan készültök elő?
- Előadás előtt mindenki elhozza azt a sztendert, amilyen előadása van, bevisszük a szobánkba, a tiszta, már kimosott jelmezeket ott kivasaljuk, előkészítjük a jelmezeket, hogy az előadásnak megfelelően kerüljenek a színpadra. Ha előző nap vagy az előző előadás alatt összegyűrődött, foltos lett, vagy elszakadt a ruha, akkor azt mind kijavítjuk, és úgy tesszük be a művészek öltözőjébe.
- Milyen szakmai fogások, trükkök jellemzőek a munkátokban? Mondanál néhány példát?
- A mi szakmánkban általában az egyik öltöztető adja át a másiknak a tapasztalatait. Én is így tanultam meg a színpadi gyors öltözéssel kapcsolatban egy trükköt. Külön – külön adtam fel a művésznek az inget, a zakót, és a mellényt egy gyorsöltözésnél. A kolléganőm megmutatta nekem azt a trükköt, hogy a mellényt ráhúzza az ingre, és a mellénnyel együtt adja fel az inget öltözésnél a színészre, ami lényegesen meggyorsítja az öltözési folyamatot. De az már a művészen múlik, hogy rugalmas–e, és hajlandó-e változtatni az ő megszokott öltözési stílusán. Van, aki ragaszkodik a megszokotthoz.
- Hány öltöző van a színházban?
- Harminchat. Két emeletnyi öltözőt látunk el, és hogy ne kelljen az első emelet egyik végéből a második emelet másik végébe pakolni ide-oda, úgy próbáljuk összeegyeztetni, hogy egymás melletti öltözők jussanak egy–egy öltöztetőnek. Így nem kell nyolcfelé szaladnunk, hanem egy bizonyos távolságon belül maradhatunk. Így a színész is könnyebben elér minket, ha problémája van a jelmezével.
- Mennyire jellemzőek az „öltöztető barát” jelmezek?
- Hát, nem mindig sikerül a tervezőnek megtervezni azt, ami igazából megkönnyítené a munkánkat. Szeretnek ragaszkodni az elképzelésükhöz, és általában a próbafolyamat alatt derül ki, hogy mennyire kezelhető a jelmez, mennyire alkalmazkodik bizonyos jelenetekhez, vagy például, ha leöntik vérrel, ha leeszik, könnyen ki tudjuk-e szedni belőle a foltot, vagy a vért akár.
- Előfordult már, hogy eltűnt egy- egy jelmez?
- Persze, természetesen, egy–két jelmezről a mai napig nem tudjuk, hogy azután, hogy feltettük a sztenderre, hová tűnt… Mivel sokszor sok idő eltelik két előadás között, nem lehet utána járni, hol veszett el a jelmez. Van egy sztorink a lányokkal, egy eltűnt kalapról. Egymás utáni két napon ugyanaz az előadás ment, amelyben Benedek Miklós művész úrnak volt egy fehér szalmakalapja. Mint mindig, aznap este is feljött a stúdióból, és lerakta a szalmakalapot a polcra. Az előadás végén az öltöztető, mint általában máskor is, összepakolt, és nem is nagyon foglalkoztunk a kalappal. Mindig a művész úr hozta – vitte. No, másnap jött az újabb előadás, kipakoltunk mindent, majd jött a művész úr, és mondta, hogy nincsen meg a kalapja. Mondtuk neki, hogy mi nem nyúltunk hozzá. Ő pedig állította, hogy tegnap felrakta a helyére, a polcra, ahogy szokta. Gyorsan leszaladtunk a portára a biztonsági őrökhöz, hogy megnézzük a biztonsági kamerán, ki vitte ki a kalapot az öltözőből. Visszanéztük a felvételeket, és azt láttuk, hogy egy fehér ruhás, fehér kalapos nő bemegy a szobába, és kijön, hajnal kettőkor! Olyankor elvileg senki sem tartózkodik a színházban. Mi azóta úgy hívjuk őt, hogy a „színház szelleme”. Utána eltelt két–három hónap, és előkerült a kalap, ugyanúgy fent volt a polcon, mint korábban, és azóta sem tudjuk, honnan került elő. Ugyanígy eltűnt néhány kék öltöny is, és azon nevettünk, hogy a szellemek biztosan új darabra készülnek (nevet)
- Mi történik ilyenkor, mikor előadás előtt nincs meg például egy kalap?
- Akkor próbáljuk pótolni egy másikkal, ami hasonló. Ha azonban nincs játék vele, és azt mondja a művész úr, hogy hagyjuk, akkor legközelebbre megoldjuk a pótlását. De nagyon ritka, hogy eltűnik valami, nyolc év alatt körülbelül háromszor fordult elő, ami nem olyan rossz arány szerintem.
- Öltöztetés szempontjából melyik darab az, amelyik nehéz? Ahol sokat kell öltözni, vagy gyorsan kell ruhát cserélni…
- Ami talán a legnehezebb, és nem szívesen venne át egyik öltöztetőnk se a kolléganőnktől, az A hét asszonya című darab Csákányi Eszterrel. Az egész előadás arról szól, hogy a művésznő átöltözik. Hét szerepet játszik, és folyamatosan cseréli a jelmezeit. A nagyszínpadi darabok közül A park című darabban Nagy Marikának van egy nagyon gyors öltözése. Az egyik oldalon kijön Marika, egy változásnyi ideje van, amíg a díszlet, a színpadkép átáll, ez alatt ő átszalad a másik oldalra, a színpadot megkerüli, és gyorsan átöltözik, és megy is be a változás végén a színpadra. Ha ott valamit elront az öltöztető, ha nem úgy ad valamit a kezébe, vagy rá a ruhát, akkor le is késheti a jelenetet. Az egy nagyon nehéz darab…
- Volt már ilyen eset, hogy apró baki előfordult? Hogy késve ment be valaki a színpadra, mert lassan öltözött?
- A főpróbahéten elő szokott fordulni, előadás közben már nem nagyon emlékszem olyasmire, hogy öltözés miatt lekéste volna a művész a jelenetet.
- Vannak kedvenc jelmezeid, darabjaid?
- Szeretjük a szép ruhákat, de fontos számunkra az is, hogy egy-egy jelmez könnyen kezelhető legyen. De ha nagyon szép, akkor az is belefér, ha mondjuk könnyen gyűrődik. Kedvenc darabom? Igazából az mindig a próbafolyamat alatt alakul ki, meg a főpróbahéten, hogy mit fogok szeretni, és mit nem. Ha jó hangulatú a főpróbahét, akkor azt a darabot szeretjük később is. Ami meg kicsit problémásabb, akkor a darabot is nehézkesebben fogjuk megszeretni.
- Említetted, hogy a szép ruhákat kedveled. Ezt a klasszikus, „korhű”, ruhákra értetted?
- Igen, például az Ármány és szerelemnek gyönyörű ruhái vannak, számomra legalábbis. Azokat nevezhetjük „igazi jelmezeknek”. Amikor nem egy zakóban, vagy egy otthonkában megy be a művész a színpadra. Ezek a régi, szép, hagyományos jelmezek azok, amelyek közel állnak a szívemhez.
- Van, hogy felpróbáltok egy-egy jelmezt, ami tetszik?
- Korábban előfordult, hogy jelmezbálra felvettünk egyet–egyet, de ezeket a szép ruhákat - játszó jelmezeket - nem szoktuk felpróbálni.
- Van olyan művész itt a Nemzetiben, akit kifejezetten te öltöztetsz, és ennek köszönhetően szorosabb a viszonyotok?
- Mióta tárvezető vagyok, egyszerre több helyen kell jelen lennem. Ezért mostanában olyan öltöztetést szoktam bevállalni, ahol nem kell folyamatosan jelen lennem. Akit már régóta öltöztetek, a kedvencem, és a színház nyitása óta együtt dolgozunk, az a Bodrogi Gyuszi bácsi. Őt nagyon kedvelem, úgy érzem, kölcsönös a szimpátia. Ha benne vagyok egy darabban és ő is, akkor őt általában én öltöztetem. Régebben gyerekszínháznál dolgoztam, aztán az Új Színházban, és akit ott mindig én öltöztettem, és ő is ragaszkodott hozzám, az a Szilágyi Tibor művész úr volt. A mai napig tisztelem, szeretem, és bármiben játszik, megnézem.
- Hogyan lettél öltöztető? Tudatosan, vagy a véletlen sodort a színház közelébe?
- Elvégeztem az iskolát, és az osztálytársnőm ismerőse mondta, hogy szüksége lenne két lányra az Arany János Színháznál. Gondoltam, kipróbálom magam, aztán ott ragadtam, mert megtetszett a munka, és azóta sem tudtam otthagyni a színházi világot. Részünkről is szerelem a színház. Aki ebbe belekóstol, nem tudja abbahagyni, hiszen hiányozna neki. Minden nap más előadásunk van, hiába vasalunk nap mint nap, és készítjük elő a jelmezeket, változatos a munkánk, hol szoknyát vasalok, hol inget, hol zakót.
- Melyiket a legkönnyebb vasalni?
- Anyukám kivasal helyettem, de szeretek vasalni, úgyhogy, ha rám maradna, akkor se lenne probléma.
- A „színház szellemét” mostanában nem láttad? Nem próbált fel, vett kölcsön semmit?
- Nem tudok róla! (nevet). Nemrég a Bánk bán junior jelmezeit vittem fel a pincéből, és eszembe jutott a szellem. Hajnali fél egy volt, én pedig hátra néztem, nem áll–e a hátam mögött a fehér ruhás hölgy? (nevet)
|
|
