|
- A te felügyeleted alá tartozik a Gobbi Hilda Színpad díszítő csapata. Mióta dolgozol díszítőként?
- Én ’89 óta csinálom ezt, most már 21 éve.
- Mi az, ami egy díszítő feladatkörébe beletartozik?
- A főpróbahéten alakítgatjuk a díszletet, közösen egy külsős céggel. Utána a díszletet karban kell tartani, az előadásra beépíteni, és lebontani.
- A Gobbi Színpadon hány darabotok van?
- Oidipusz, Buborékok, Tartuffe, Tizenkét dühös ember, Orfeusz, Pánik, Mein Kampf, Szőke ciklon, Aegon Estek, és a Bánk bán -junior-.
- Melyik a legbonyolultabb ezek közül díszlet szempontjából?
- A Buborékok. Régóta játsszuk, már egyszerűnek tűnik, de öt év kemény munkánk fekszik benne. Az Oidipusz és a Tartuffe is bonyolult, időigényes.
- Hány emberrel dolgozol összesen?
- Tizenkét emberrel dolgozom. Nagy mázlim van, minden embert betanítok minden munkára, így mindenkit le tudok cserélni. Ha beugró kell, akkor én szoktam beülni az Oidipuszba, a lépcsőt mozgatni, azt két ember tudja csak csinálni.
- Milyen hibalehetőségek vannak a ti munkátokban?
- Nagyon sok. De nem volt még, szerencsére. Idén például annyi történt, hogy egy székkel kevesebbet tettünk ki a Bánk bánhoz. De megoldottuk egy perc alatt.
- A Bánk bán – junior-ban az akváriumot bonyolult berakni?
- Az baromi nagy. Nehéz, sokan kellünk hozzá, de ahogy haladunk előre az időben, egyre könnyebb. Meg kell tanulni a fogásokat.
- Te meg szoktad nézni az előadásokat?
- Mindet megnézem, persze. Általában a bemutatót. Sokszor beülök a főpróba héten, mert ha látom a színészt, hogy mit kell csinálnia, abból én is tudom, hogy nekem mit kell csinálnom ahhoz, hogy a színésznek jó legyen. Mondjuk, hogy egy ajtón hogy jön be, vagy mit hoz be, s amikor épül a díszlet, tudom, hogy mekkora hely kell mögötte. De itt a Nemzetiben szakmai szemmel nézem az előadásokat. Ha szimpla néző akarok lenni, máshová megyek.
- Van időd rá, hogy más színházba eljárj?
- Ritkán, nagyon. Egy évben kétszer – háromszor maximum.
- Itt a Nemzetiben volt olyan darab, amit különösen szerettél?
- A Buborékok nagyon jó. Egy nézőbarát vígjáték. Ami most nagyon jó szerintem, a Mein Kampf. Jól sikerült. A Tartuffe is jó előadás.
- Folyamatos szakmai kihívás egy–egy új díszlet?
- Igazából addig kihívás bármi, amíg bemutatjuk, talán a második előadásig. Addigra kiderül minden, hogy mennyi időbe telik megépíteni, lebontani, hova kerül, hogy fog működni.
- Mióta dolgozol itt a Nemzetiben?
- A kezdetektől itt voltam, aztán elmentem, és két évig televízióknál dolgoztam.
- Az másfajta munka, teljesen más, mint a színház.
- Ott igazából nem díszítő munka van, ott szakmunkások kellenek.
- Mikor kezdtél díszítőként dolgozni?
- 89-ben kezdtem a Thália Színházban. Ismerősök ajánlották. Akkoriban „közveszélyes munkakerülésért” elvitték kőbányába dolgozni az embereket, és én kétszer is összefutottam a rendőrökkel, és a haverok mondták, hogy be kell menni színházba, mert két héten belül bepecsételnek a személyimbe, és nem lesz gondom. Rögtön két évet írtak bele, hiszen egy évad nem január elsejétől kezdődik.
- És ott ragadtál a Tháliában?
- Igen, megtetszett a munka, jól kezdődött, aztán voltak húzós éveink, de nagyon jó volt a csapat, amelynek most itt van a nagy része, a Nemzetiben.
- Hány évig dolgoztál a Tháliában?
- Nyolc évig, aztán áthívott Csányi a Bárka Színházba, ott voltam két és fél évig, aztán zenekarokat szállítottam – Irigy Hónaljmirigyet, Ladánybenét - aztán meguntam az éjszakai életet, és akkor hívtak ide a Nemzetibe. Az építést is végignéztük, az itteni színpadtechnika nagyon komoly, Európában az első háromban benne van, a süllyedő rendszere zseniális. Londonban és Párizsban van csak ilyen. A világítás is elsőrendű.
- Volt baleseted a hosszú évek alatt?
- Egy volt csak szerencsére, rám dőlt egy vaskeret, és lábközépcsonttörésem lett. Pont a lábfejemre csapódott rá a vaskeret. Nem volt kellemes, és aztán még kétszer eltört ugyanott. De ezen kívül semmi. Akik velem dolgoztak, azok közül két embernek ficamodott ki a bokája. Ez figyelmetlenségből adódott. Mindkettő a Mesél a bécsi erdőnél történt, a síneknél rosszul léptek a kollégák. Tudok róla, hogy a Thália Színházban is, és a Bárka Színházban is történtek malőrök azután, hogy én eljöttem onnan. A Bárkán a Lila akác című előadás közben eldőlt a négy méteres fal. A nézők elé esett, sikítozástól kezdve minden volt, mert korom sötétben dőlt le, a nézők nem láttak semmit, de volt szele meg hangja. A Tháliában pedig rosszul kötöttek be egy baromi nagy vaskeretet. Aláfordult a másik díszletelem alá. A táncosok közé esett, a színpad tropára ment, de Hála Istennek senkinek sem lett semmi baja…
|
|
