2008. szeptember 10.Dés-Bereményi: Férfi és Nő |
|
|
Jegyek már kaphatók!
Koncert négy színészre és zenekarra A nagy sikerű országos turné és a MüPa-beli estek után a Nemzeti Színház műsorára tűzi a Férfi és Nő című koncertet Bereményi Géza rendezésében, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Kulka János, Dés László és zenekara közreműködésével. Az előadások időpontja: Mi történhet meg férfi és nő között? Minden. Bármi. A szenvedélytől a közönyig akármi. Össze lehet foglalni mindezt egyetlen koncertben? Igen. Legalábbis erre vállalkozik négy kiváló színész (két nő és két férfi) valamint Dés László és zenekara. A szöveg sem utolsó.
Átutazó, Hallgass kicsit! Két lemez a 80-as évekből, azóta mindkettő legenda.
Udvaros Dorottya énekel Hóesésről, a Hiába szép lányról, Vetkőzésről, szenvedélyes duetteket ad elő Básti JuliCserhalmi György, mint a Játszótársak, vagy a Tíz kicsi bűnjel. Koncerteken ritkán, vagy sose hangzottak el ezek a dalok. Kulka János is énekelt már lemezre Dés dalokat. Több mint húsz év után végre összeállt a Nagycsapat és egy országos koncertturnén mutatta be - Dés László zenei vezényletével, Bereményi Géza
Miről? Mindenről, ami megtörténhet Férfi és Nő között. és rendezésében - ezt a különleges előadást. A Dés-Bereményi szerzőpáros erre az alkalomra új dalokat is írt a négy színésznek. Közreműködik:
BÁSTI Juli UDVAROS Dorottya CSERHALMI György KULKA János
valamint
DÉS László és zenekara Boros Attila - basszusgitár / Sipeki Zoltán – gitár, Horváth Kornél - ütőhangszerek / Gyenge Lajos - dob Erdélyi Péter – keyboard, Nádasi Veronika és Péter Barbara - vokál Rendező: Bereményi Géza
Producer: Orlai Tibor A rendező munkatársa: Fenyvesi Katalin
Asszisztensek: Szabados Tünde, Frank Róbert Műszaki vezető: Ditzmann Tamás Látvány: Madár fotók: Almási J. Csaba Kapcsolódó cikkek:
|
- 2011/2012 évad naptár
![]() |
2012. február | ![]() |
||||
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 1 | 2 | 3 | 4 |
Nyomtatható havi műsor
Előadások az alábbiak szerint:

