|
2010. szeptember 04.
Randevúzni csodálatos. Felfokozott állapotba hozza az embert. Aki készül rá, belead mindent, izgul, és várja, hogy elérkezzen a találka ideje. Mi is így vagyunk ezzel, örülünk, izgulunk, hogy új találkát adhatunk Önöknek szeptember 19-én. Reméljük, eljönnek, és tetszünk majd, hiszen sokat készültünk. Nyilvános próbák, villámrandi színészekkel, szövegösszemozgó próba, beszélgetések, koncertek, sportfoglalkozás és jelmezpróba színesítik többek között az idei nyílt napunk programját. Töltsön velünk egy kellemes napot idén is! |
|
|
2010. szeptember 03.
A Nemzeti Színház képletesen idén is felülteti színészeit ekhós szekerére, és kivonul szeptember 18-án, szombaton a III. Évadnyitó Színházi Fesztiválra. Látogasson el az Andrássy útra, ahol egész nap találkozhat művészeinkkel, bérletet válthat jegyirodánkban, és tájékozódhat következő évadunk új bemutatóiról. Másnap, szeptember 19-én várjuk a Duna – partra, színházunk nyílt napjára!
|
|
|
2010. augusztus 30.
|
|
|
2010. július 24.
A magyar Nemzeti Színház egy ragyogó Tartuffe-előadással mutatkozott be Spanyolországban – írja a La Razón című spanyol napilap.
Mint Végvári Tamás, a madridi magyar nagykövetség oktatási és kulturális szakdiplomatája korábban elmondta, a Nemzeti Színház társulata mint kiemelt vendég vett részt az Almagróban megrendezett nemzetközi klasszikus színházi fesztiválon. |
|
|
2010. július 13.
Almagróba, a Madridtól 200 kilométerre délre fekvő városba várják a Nemzeti Színház társulatát mint kiemelt vendéget a nemzetközi klasszikus színházi seregszemlére, amelyet 1978 óta rendeznek meg. A Molière: Tartuffe, írta Parti Nagy Lajos című előadást Alföldi Róbert rendezésében július 19-én és 20-án, spanyol felirattal láthatják a nézők. |
|
hun
- 2010/2011 évad naptár
![]() |
2010. augusztus | ![]() |
||||
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
| 30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Nyomtatható havi műsor
Előadások az alábbiak szerint:

